
"Baromira zavar, hogy ezek az emberek egy igazán szánalmas és nem túl eredeti módon koppintják azt, amit én csinálok. Ha annyira hasonlítani akarnak rám, hát van egy ötletem: itt egy borotvapenge. Hívjanak fel, ha végeztek vele. És utána beszélhetünk." - Üzente Marilyn a London Paper-nek adott interjúban.
Ettől eltekintve az új album mégsem lett brutális és sötét, de Manson megszelídüléséről sem beszélhetünk. Egyszerüen, csak egy a többitől elütő albumot készített Marilyn. Az Eat Me Drink Me album megjelenése után egy 30 megállós koncert sorozatot kezdtek el a trashmetal egyik kimagasló tagjával a Slayerrel. Mindenki aggodott, hogy a két különböző zenét játszó együttes és a különböző rajongó tábor miatt a koncert turnét sokszor meg kell majd szakítani, de szerencsére nem igy lett. Nem volt semmilyen nagyobb összeütközés a két tábor között. A turné után ismét el csendesett minden. A 2008-as évet azzal nyitották, hogy január 9-én Tim Skold elhagyta az együttest és helyére az egykori basszusgitáros Twiggy Ramirez került./p>
Vissza

